Kissé időzavarban vagyok, mert azt hittem, hogy csak egy hete nem írtam, pedig már két hét is eltelt. Mondjuk, nem csodálom, hogy nem vettem észre, hogy rohan az idő; az utóbbi napokban elég sok programunk és tennivalónk volt, csodálom, hogy még mindenki egyben van.
Szóval ott hagytam abba, hogy Nikkóba megyünk. El is mentünk, annak ellenére, hogy egész nap zuhogott az eső és meglehetősen hideg volt. De szerintem senki se bánta meg, mert ilyen gyönyörű vízesést nem sűrűn láthatunk.
Nikkó egy aranyos kisváros, tulajdonképpen csak turistákkal futottunk össze, rengeteggel. Híresek az itt található szentélyek, mi egyet néztünk meg, mert mindegyik fizetős volt. Eléggé fárasztó nap volt, az út odafelé hamar eltelt, legalábbis úgy tűnt, az a röpke 2 óra. Visszafelé viszont nagyon szenvedtünk, mert még késett is a vonat. 
Hétfőtől elkezdődtek a kulturális programok, az első a teaszertartás volt. Kissé messze kellett mennünk, de a sensei (tanár) lakásából látható kilátás egy perc alatt elfeledtette ezt. Maga a ceremónia is érdekes volt, még két alkalommal részt veszünk majd rajta. Remélem, legközelebb mi is csinálhatjuk majd a dolgokat, mert ekkor, mint vendégeket kezeltek és csak meg kellett innunk a teát. :D
Szerdán sushit készítettünk együtt, erről is van egy pár kép, de inkább az evésre fektettük a hangsúlyt.
Másnap megismerkedtünk a naginatával. Elég gyorsan meg tudtuk tanulni az alapokat, de a bemutatójuk alapján már nem mondanám, hogy annyira könnyű, mindenesetre nagyon látványos. Minket is beöltöztettek a hagyományos ruházatukba, amit láthattok a képeken is.
A hétvégére még volt egy kulturális programunk még pedig a japán tánc. Itt kimonót viseltünk, mint régebben írtam nagyon komplikáltan lehet csak felvenni, egyedül szerintem képtelenség. A néni nagyon lelkes volt, mert mi voltunk az első olyan csoportja, akiknek három táncot is meg tudott tanítani. Ez is nagyon érdekes volt, bár a kimonóban való mozgás kissé nehezen ment, mert annyira ránk volt szorítva. :D
Aznap este kikapcsolódásként elsétáltunk Ebisube, ahol már teljes karácsonyi pompában tündököl minden. Komolyan mondom teljesen úgy éreztem magamat, mintha egy európai karácsonyi vásárban lennék, még forralt bor is volt.
Ekkor volt, hogy pont 2 hónapja érkeztünk meg, ennek megünneplésére visszatértünk abba az étterembe, ahol legelső este is vacsoráztunk. Most végre legyűrtem az egész adagot, tehát Lili – Ramen, 1:1.
Szombaton korán reggeltől egész estig meg sem álltam. A napot úgy kezdtük, hogy elsétáltunk egy matsurira. A matsuri körülbelül fesztivált jelent, most az úgynevezett ichoumatsurin voltunk. Az ichou, azaz ginkgo (magyarul páfrányfenyő, nem tudom, hogy ki ismeri ilyen néven), ekkor sárgul be és ez jó alkalom arra, hogy összegyűljenek az emberek és megünnepeljék. Nagyon szép idő volt, és ami a legfőbb, meleg is, november végén egy szál pólóban tudtunk sétálgatni.
Innen továbbmentünk a Meiji jingube. Mint mindenhol itt is voltak egy páran, főleg azért, mert ilyenkor van a 七五三 (ezek számokat jelentenek: 7, 5, 3, ejtsd: shichigosan). Ilyenkor a 7 és 3 éves lányokat és az 5 éves fiúkat felöltöztetik ünnepi ruhába és elviszik őket egy szentélybe. 
Végül vasárnap elmentünk egy földrengés szimulátorba, ahol kiképeztek minket körülbelül minden vészhelyzetre. Most már tudom, hogy hogyan kell használni a poroltót és hogyan menekülhetünk ki egy égő házból. Érdekes élmény volt, de azért elég rémisztő is. A földrengés szimulátornál egy 7-es erősségűt próbáltunk ki és nagyon remélem, hogy élesben nem kell ezt megtapasztalnunk.
Akkor jöjjön ez a hét. A hét elején kipróbáltunk két tradicionális japán hangszert, a kotót és a shimasent. Kicsit csalódottak voltunk, mivel nem nagyon foglalkoztak velünk és mindössze 40 perc állt rendelkezésünkre a hangszerek kipróbálására.
Ma pedig ikebana volt, ami a hagyományos virágrendezést jelenti. Sajnos szét kellett szednünk, de elhozhattuk a virágokat és újból összeraktuk, így most itt van kiállítva a koliban.
A holnapi program még nincs kitalálva, de nem hiszem, hogy messzire megyek, mert jövő héten a 2 hónap alatt leadott anyagból írunk dogát…
